2011. december 13., kedd

Karácsonyi képeslap

Kezdek karácsonyi hangulatba jönni, végülis már csak másfél hét van hátra addig. Próbálok majd nagyrészt saját készítésű ajándékkal kedveskedni szeretteimnek, úgyhogy ideje belehúznom. A fejemben már összeálltak a dolgok, csak legyen időm kivitelezni. Hogy ne felejtsem el a sok jó ötletet, néhányat papírra vetettem. Ritkán csinálok ilyent, mert általában az ihlet után egyből jön a megvalósítás, most viszont úgy látom, kénytelen leszek ezzel a módszerrel élni.
Ma egy képeslapot készítek, ami ötlet-fázisban így nézett ki (pszichiáterek, grafológusok kérem ne elemezzék):
Az ötlet
Elképzeltem a formát, az anyagot, a méretet. Jöhet a megvalósítás.
A fenyőfa sablonja:
Fenyőfa sablonja
*Ismételten jelzem, hogy a sablonok kézzel, papíron, ceruzával készülnek, majd beszkennelem, nem módosítok rajta digitálisan. (Zárójelben megjegyzem, hogy tök jó lenne érteni valami jó kis rajzprogramhoz, akkor csinálhatnék csodaszép-hiperszuper sablonokat)

  1. Először elkészítem a képeslap alapját. Ez egy viszonylag egyszerű lap lesz, fehér kartont választok alapul.
  2. Fehér karton, a képeslap alapja
  3. A lapot félbehajtom, és a kívánt magasságnál levágom (kb. boríték méretű legyen). Papír egyenes vágása sokkal szebben kivitelezhető szikével, mint ollóval. A lapot ráteszem egy vágópadra (ez a koszosnak tűnő zöld valami, ami általában a képeimen látható), odaillesztem a vonalzót, ahol vágni szeretném, és jó erősen végighúzom egy éles szikével. A vágópad azért jó, mert olyan anyagból van, ami nem csorbítja ki a szikét, cserében a szike nem vág bele mély nyomot. Jó pár éve vettem, nem olcsón, de megérte a befektetést. Természetesen nem mindenkinek van ilyen otthon, nyugodtan lehet a lapot ollóval is vágni (azért lehetőleg ne körömvágó ollóval).
  4. Papír vágása szikével
  5. Kész is az alap.
  6. A képeslap alapja
  7. Kinyomtatom és kivágom a fenyőfa sablonját.
  8. Fenyőfa sablonja
  9. Fogok egy zöld kartont, és körberajzolom a sablont. Egy sima kartonlap is megteszi, én azonban szeretek a papír textúrájával is játszani, ezért egy dombornyomott lapot használok.
  10. Sablon a zöld lapon
    A fenyő kontúrja
  11. Kivágom a fenyőfát.
  12. Fenyőfa
  13. A megmaradt grafitvonásokat óvatosan leradírozom a fáról.
  14. A lap egyik oldalát nagyon vékonyan bekenem ragasztóval és a fehér alap közepére nyomom. Fontos a vékonyan kenés, hogy a ragasztó ne áztassa át egyik lapot se, mert különben a papír csúnyán felpúposodik.
  15. Ragasztózás
    Zöld fenyő a fehér lapon
  16. Az eredeti terv szerint vörös szalagot szerettem volna a fa tetejére tenni, de pechemre pont vörös szalag nincs itthon. Két alternatíva jöhet szóba: ezüst színű vagy magyaros érzületű (bár igazából karácsonyi színű) szalagból kötöm meg a masnit. Mind a két szalagból csinálok egy-egy minta-masnit, és a fa tetejére próbálom.
  17. Fa piros-fehér-zöld masnival (köszi, Lia!)
    Fa ezüstös masnival
  18.  Azt hiszem, az ezüst színű szalaggal jobban néz ki. Odapöttyentek egyet a fa csúcsára a ragasztóval, majd rányomom a masnit.
  19. Masni véglegesítése


  20. Vattából 6 icipici labdacsot gyúrok. A fenyő minden ágára teszek egy kis ragasztót, és rányomom a labdacsokat.
A kész képeslap
Kész. Lehet postázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése