2012. február 1., szerda

Képeslap - Neked

Alig vártam már, hogy a minap domborított lapot felhasználjam. Nem volt kétséges, hogy képeslap lesz belőle. Mivel azért az eredmény még nem 100%-os, olyan megoldást kerestem, ahol nem a domború papíron van a hangsúly, és egy részét el is fedem.
  1. Kiválasztok 2, színben egymáshoz illő lapot + a dombornyomásosat (ez is passzoljon). A papírokat rétegesen egymásra fogom ragasztani, ezért, hogy ne legyen az egész túl vastag, elég, ha az alap karton, a többi legyen vékonyabb. Én most alapnak bordó kartont, másik színnek zöldes árnyalatú scrapbook papírt, dobornyomottnak pedig a géppapírnál kicsit vastagabb lapot választok. Ha valaki nem akar szenvedni a papír domborgatásával, nyugodtan használjon sima lapot, vagy vegyen már eleve domborítottat papírboltban.
  2. Lapok
  3. A kartonból a szokásos módon elkészítem az alapot (Karácsonyi képeslap bejegyzés 1-3. pont). A lap alulról felfele fog nyílni, ezért úgy fordítom.
  4. Képeslap alap
  5. A zöld scrapbook papírból kivágok egy akkora téglalapot, ami minden oldala kb. fél cm-rel kisebb, mint az alap.
  6. Második réteg
  7. A második réteget vékonyan beragasztózom, és az alapra ragasztom.
  8.  A domború papírt levágom akkorára, hogy a zöld rétegnél minden oldala kb. fél cm-rel kisebb legyen. A sarkát is lekerekítem. Egyelőre félreteszem, nem ragasztom rá a második rétegre.
  9. Domborított lap méretre szabva
  10. Elkészítek két virágot a maradék papírokból. A bordó kartonból, valamint a domborúval megegyező színű papírból kivágok egy-egy kört. A bordó legyen kicsit nagyobb, az átmérője kb. 2-2.5 cm.
  11. Bordó kartonkorong
  12. A bordó korongot körberajzolom a zöld papír hátulján, és eköré szirmokat rajzolok. Az enyém elég csúnya lett, de a hátulja úgyis le lesz ragasztva.
  13. Virág
  14. Kivágom a zöld virágot.
  15. Zöld virág és bordó korong
  16. Ugyanezt megcsinálom a másik koronggal is, azt bordó kartonnal párosítom.
  17. A köröket a virágok közepébe ragasztom.
  18. Virágok
  19. Az nagyobbik virág közepébe aranyszínű zselés filccel beleírom az üzenetet, jelen esetben "Neked".
  20. Keresek egy darab selyemszalagot, aminek az árnyalata a 2 lap közül valamelyikkel megegyezik. 
  21. Selyemszalag + Neked virág
  22. A szalagból levágok két darabot, az egyik rövidebb, mint a másik, kb. 8-10 cm-esek.
  23. Szalagok
  24. A szalagok hátulját beragasztózom és a képen látható módon, egymással párhuzamosan a domborított lapra ragasztom. A felső szélén lelógó részt visszahajtom és a lap hátuljára ragasztom.
  25. Elölről
    Hátulról
  26. Beragasztózom a dombornyomott papír hátulját, és a zöld réteg közepére nyomom.
  27. Harmadik réteg a helyén
  28. A kisebbik virágot a rövidebb szalag végéhez ragasztom.
  29. Kis virág a helyén
  30. A nagyobbik virág hátuljára 3D ragasztókockákat teszek, és így nyomom a hosszabb szalag végére. Ettől kicsit hangsúlyosabb lesz, kiemelkedik a lapról. A Virágos képeslap bejegyzés 8. pontjában van egy kép róla, hogyan néz ki egy csomagnyi ragasztókocka.
    Ha nincs otthon kocka, akkor helyette lehet pl. dekorgumiból, filcből, radírból magasítókat ragasztani a virág hátoldalára és úgy rányomni a képeslapra.
  31. 3D ragasztókockák
    Nagy virág is a helyén
  32. Kész is a képeslap. Kár, hogy a vaku miatt nem látszik a domborított lap domborúsága.
Képeslap

Képeslap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése