2012. február 1., szerda

Valentin napi képeslap 3.

Ismét rengeteg ötletem van! Már majdnem betelt a füzetem, amibe a megvalósítandó dolgokat jegyzetelem. Mire megcsinálok belőle párat, addigra háromszor annyi jut eszembe. Ezt nem panaszképp írom, és remélem, a Múzsa sem sértődik meg és hagy el.
Még két hétig kiélhetem magam a habos-babos-romantikus képeslapok terén, viszont utána jön a húsvét, úgyhogy téma akad bőven.
  1. A papíros dossziémban találtam egy hosszúkás, élénkpiros maradék kartont, úgyhogy a lap formája és mérete adott: 26 x 8,7 cm. Ettől természetesen el lehet térni.
  2. Kartondarab
  3. A felénél szikével megkarcolom, hogy könnyebb legyen behajtani, majd félbe hajtom.
  4. Képeslap alap
  5. Szükségem lesz szivacsecsetre, és fekete tintapárnára. Szivacsecset helyett egy mosogatószivacsból levágott darab is megteszi, régebben én is azt használtam.
  6. Eszközök
  7. A szivacsot alaposan beletunkolom a tintapárnába, majd körben végigmázolom vele a képeslap alapot. Ez egészen addig ismétlem, amíg a széle régies hatású nem lesz.
  8. Tintázás
    Húzogatás
    Végeredmény
  9. Hogy még régiesebben nézzen ki, a papír sarkánál a rétegeket szikével óvatosan szétválasztom és meggyűrögetem, majd ezt is betintázom.
  10. Régiesítés
  11. Ha már úgyis elővettem a tintapárnát, keresek valami szép kis Valentin napi pecsétet. Szeretem ezeket az új típusú, szilikon nyomdákat, mert az ember nem vakon nyomkodja a motívumot a lapra, hanem már a nyomáskor be tudja tájolni, mi hova kerüljön. Ráadásul sokkal kisebb helyet is foglalnak, mint a hagyományos, fa nyomdák. Egy akril lap kell az összeshez, arra használatkor rátapasztom a mintát és már mehet is a pecsételés.
  12. Szilikon nyomdák

    Nyomda az akril lapon
  13. Miután a szilikont rátapasztottam az akril lapra, betintázom. Mivel sajnos csak kisméretű tintapárnám van, ezért nem a pecsétet nyomom a párnára, hanem fordítva.
  14. Tintázás
  15. Végül a mintát rápecsételem a képeslapra (én most a jobb felső sarokba).
  16. Pecsételés
    Minta
  17. A szivaccsal egy kicsit átsimogatom a teljes lapot. Nem kell újra betintázni, elég, ami rajta maradt.
  18. Szivacsolás
  19. Mivel a nyomtatott kép kicsit halvány lett, ezért vékony filctollal átrajzolom a vonalakat.
  20. Minta filctollal átrajzolva
  21. Kinyitom a képeslapot, és az aljától számítva kb. 2 cm-nél szikével vágok egy akkora kis nyílást, hogy egy szalagot át tudjak fűzni rajta.
  22. Nyílás
  23. Az előző "projektemből" maradt zöld selyemszalag, ezt átfűzöm a lyukon és elöl, középen masnit kötök belőle.
  24. Így bújik át a szalag a résen
    Masni
    Így néz ki belülről
  25. Készen is van.
Képeslap
Hátulról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése