2012. február 18., szombat

Horgolóiskola 1.

Régen a női alapműveltség része volt a kötés-horgolás, aztán valahogy az emberek elfelejtették. Kíváncsi lennék, hogy a korosztályom (30-asok) hány százaléka szokott este otthon a kályha mellett ülve kötögetni :) Bár mostanában megint megjelentek ezek a kézi dolgok, gyönyörű horgolt sapkát, bikinit, karácsonyfadíszeket, miegymást lehet kapni. Pedig se a kötés, se a horgolás nem ördöngösség. Szerintem a horgolás amúgy egyszerűbb, úgyhogy most elsőként megmutatom a legalapabb öltést, aki ez tudja, már csomó mindent (sálat, telefontokot, pulóvert) el tud készíteni, igaz egyetlen mintával, de az is nagy élmény tud lenni. Hozzáteszem, én sem vagyok egy nagy horgoló-virtuóz, mivel nem sokat gyakorlom, mindig újból rá kell éreznem a dologra, mert hol túl szorosan hurkolom a szemeket, hol meg túl lazán hagyom. Ezért aztán mielőtt bármit is készítenék, mindig csinálok egy kis gyakorló darabot, ami arra is jó, hogy aztán a méreteket az alapján kiszámítsam. A profik általában egy 10x10-es (10 szem, 10 sor) próbát horgolnak, hogy tudják az adott fonallal és horgolótűvel pl. hány szemmel kell elkezdeni egy pulóvert.
És már rá is térhetünk a fonal-horgolótű kérdésre. A fonal papírján és a horgolótűn található egy szám. Ha a kettő megegyezik, akkor kompatibilisek egymással, szép lesz a munkánk. Én most 5-ös fonalat és 5-ös horgolótűt használok.
5-ös fonal és horgolótű
Az Interneten nagyon sok jó leírást és videót találtam a horgolásról. Szerintem ez a legjobb, bár angolul van, de elsősorban a mozdulatokat kell nézni, a szöveg másodlagos. Az első videó az egyszerű láncöltést, a második pedig az ún. rövidpálcát mutatja be.


Ezen kívül van egy nagyon jó, rajzokkal demonstrált Horgolóiskola ezen az oldalon is.

És most lássuk, mit sikerül összeügyeskednem több éves kihagyás után.
Kezdő hurok
Belebököm a tűt
Ráhurkolom a szálat
Áthúzom
Helyes kéztartás
A tűre hurkolom a fonalat
Áthúzom a szemen
Láncszemek - 1. sor
Belebököm a tűt az előző sor láncszemébe
A tűre hurkolom a fonalat
A két szemen egyszerre áthúzom
A 3. sor után
Alakul a minta, és látszik, hogy kicsit csálé lett. Nem árt gyakorolni
Minta közelről
Most eddig jutottam. Egyelőre nem kötöm el az utolsó sort, legközelebb egy új minta gyakorlásával folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése